Az ​igazi győzelem
8,00 lei Kosárba teszem

Az ​igazi győzelem

8,00 lei

Húsz ​író sporttárgyú írását gyűjtöttük össze ebben a kötetben. Különböző nemzetiségű írók, klasszikusok és maiak adtak itt találkozót. Beszélnek a sport nagyszerűségéről és szépségéről, de figyelmeztetnek arra a veszélyre is, amely akkor fenyeget, sőt be is következik, ha a sportoló, de mondhatnánk úgy is, ha az ember letér az egyenes útról, elhagyja legnagyobb kincsét, a becsületét.
Jack London és Hemingway novellái világosan, döbbenetes költői erővel, drámai feszültséggel jelenítik meg a közönséges pénzszerzővé züllött sportoló tragédiáját. „A mexikói” az érem másik oldalát mutatja, a farkastársadalomban küzdő forradalmár hősiességét, önfeláldozását. Felipe Rivera a nép ügyéért harcoló sportoló őse, előfutárja azoknak a későbbi társaknak, akikkel Nagibin, Hermlin, Mandazsiev, Prominski és a többiek történetében találkozunk. Sőt a fiatal Tóth László diákja is valamelyest későbbi rokona.
E gyűjteményünk válogatásakor örömmel állapították meg a szerkesztők, hogy a sporttárgyú novellák „nemzetközi mérkőzésén” hazai íróink derekasan megállották a helyüket. E siker eredményeként közölhetünk olyan kis remekműveket, mint Nagy Lajos: „Kara Achmed”-jét és a többi itt szereplő magyar író érdekes, művészi, izgalmas írását. Mindegyikük joggal tart igényt olvasóközönségünk legnagyobb fokú figyelmére.

Országos szállítás Román Posta-val

  • 15 napos visszatérítés kérdés nélkül
  • Adja le rendelését 12 óra előtt és aznap postázzuk
Biztonságos oldal és fizetés

328 oldal · keménytáblás