Incze János – Önarckép

Tisztelt ​Olvasó!
Előre felhívom szíves figyelmét, hogy ez az írás nem időrendbe szedett önéletrajz. Inkább mozaikok sorozata egy gyermek festővé válásáról, majd a festő életútjáról, amely egyáltalán nem mondható rózsákkal – inkább tövisekkel – kirakottnak, s amelyben a színes foltokat igencsak gyakran váltja fel a sötét.
Hat évtized sok eseményt, sok helyzetet tálal bárki elé, ilyesmit nálam is bőven talál az olvasó. Emberekkel ismerkedhet meg, akiket én sokszor intim közelségből láttam, s akiket a középkorú vagy még inkább az ifjú nemzedék már csak hírből ismer, sőt
némelyiket onnan sem, mert a neve olyan mélyen el van temetve könyvekbe, újságokba. A hír pedig sokszor megváltoztatja, elferdíti eredeti alakjukat.
Én nem akarok senkiről idealizált-heroizált közelképet nyújtani. Szeretettel (mert nem is lehet másként) meghagyom egykori ismerőseimet természetes nagyságukban. De elmondom azt, ahogyan én láttam őket, akkor is, ha ez némelyek szemében bálványrombolásnak tűnik. Távol áll tőlem ilyen szándék. Az ember azonban szerintem erényekből és hibákból, jó és rossz tulajdonságokból, nagy tettekből és nagy tévedésekből van összetéve – egyszóval hasonló mihozzánk. De épp így rokonszenves nekem.
És hiszem, az olvasónak is.