Marie Winn – Gyerekek ​gyermekkor nélkül
9,00 lei Kosárba teszem

Marie Winn – Gyerekek ​gyermekkor nélkül

9,00 lei

Régebben ​a felnőttek arra törekedtek, hogy megőrizzék a gyermekkor ártatlanságát, hogy megvédjék a gyerekeket a viszontagságoktól. A mai szülők jó része viszont abból indul ki, hogy a gyerekeket ki kell tenni a felnőtteket érő hatásoktól. De hova vezet, ha a „védelem korszakát” az „előkészítő nevelés” váltja fel? Minél inkább megismerkednek a gyerekek a felnőttlét realitásával, úgy lesznek egyre kevésbé gyerekszerűek, és a gyermekkor biztonságától megfosztott, koraérett gyerekek nem vagy jóval nehezebben lesznek felnőttekké. A szerzőnő határozottan síkraszáll amellett, hogy a gyerekeknek szükségük van a felnőttektől való függőség érzésére, sőt joguk van ehhez az érzéshez. A gyermekkornak az a szakasza, amikor a gyerekek hisznek a szülői mindenhatóságban, segíti bennük kialakítani azt az életet adó bizalmat, melyből az élet örömének jó része származik jóval az után is, hogy a gyermekkor véget ér. „Ádámhoz és Évához hasonlóan minden gyereknek el kell veszíteni helyét a Paradicsomban, hogy később felnőttként boldog és sikeres legyen. Akkor válhat egy gyermekből sikeres, törődő és szerető szülő, ha ő maga is hosszú ideig lehetett gyermek szülei teljes védettségétől körülvéve.” A könyv hol humoros, hol kissé keserű riportokon keresztül az amerikai gyereknevelés tapasztalatai dolgozza fel, de rengeteg hasznos információt kapunk arról a mindent elnéző és mindent megengedő stílusról, amely nálunk is terjedőben van.

Országos szállítás Román Posta-val

  • 15 napos visszatérítés kérdés nélkül
  • Adja le rendelését 12 óra előtt és aznap postázzuk
Biztonságos oldal és fizetés

296 oldal · ISBN: 9632823869