Olosz Katalin (szerk.) – Ha ​folyóvíz volnék

A ​Ráth Mátyás szerkesztette pozsonyi Magyar Hírmondó 1782 januári számában nem mindennapi felhívás soraira figyelhettek fel a korabeli olvasók. „Tudva vagyon – indul a felhívás –, minemű nagy szorgalmassággal gyűjtögetik az Anglusok és a Franciák, nem tsak az önnön magok eleiknek régi verseiket s énekjeiket, hanem a távoly lakozó népekéit is. Az Olaszoknak hasonló igyekezerek sem kevésbé esméretes. Hát a Németeket avagy szükség-e előhoznom? holott mindenek, valakik ezeknek nevezetesebb könyveiket olvasták, gyakorta észrevehették, minémü nagy bestbenn légyenek nálok a régi Német históriás, mesés s több afféle énekek. Ki nem tudja, mint kapnak ők a köz népnek szájában forogni szokott régi versekenn, mellyeknek Volkslieder a nevezetek. Ezeket pedig, leginkább attól az időtől fogva kezdették előkeresni s haszonra fordítani, miólta az ő saját nyelveket, s azonn az ékes tudományokat láttatosan gyakorolják.” Ezekkel a nehézkes mondatokkal kezdődik a magyar népköltészet tudatos gyűjtésére, a „köznép énekeit egybeszedni” buzdító első felhívás.