204 oldal
P. Lengyel József – Meztelen pillanat
10,00 lei
A szerző vallja kötetével kapcsolatban:
“…Az apám sofőr volt, majd könyvkereskedő. Húsz évvel ezelőtt arról panaszkodott, hogy nem olvasnak jól, nem olvasnak eleget az emberek. Az embereken munkásokat értett, s magyarázatképpen mindig hozzátette: mert keveset beszélnek! Mit lehetne tenni?
Én asztalosként kezdtem, tanárként folytattam, most meg rádióriporter vagyok. Ha az apám élne, azt panaszolnám el neki, hogy nem beszélnek helyesen, mi több, megromlott nyelvérzékükről számot sem adnak azok a bizonyos emberek, leginkább a fiatal munkások, ami aztán gondolkodásukra is visszahat. S talán magyarázatképpen hozzátenném: mert keveset olvasnak. Vagy semmit sem. Érdemes hát írni nekik?
Tucatnyi évvel ezelőtt jelentkeztem első írásommal, s azóta kísérletezem, hogy úgy írjak: a hajdani munkásból lett könyvkereskedő meg a mai rádióriporter kérdéseire, kételyeire is jó választ adhassak.
Kötetem az utóbbi tíz esztendő kísérleteiből nyújt válogatást, tehát követi, s egyben meg is előzi eddig megjelent három könyvemet. Húsz írást s csakem ugyanannyi próbamodellt tartalmaz. Bennük leginkább a szereplők életkora a közös: minden történetem a fiatalokról szól. S szeretném, ha olvasóim is – akárcsak rádióműsoraim hallgatói – főleg fiatalok lennének. Leginkább fiatal munkások…”