Honoré de Balzac – Veszélyes ​örökség
9,00 lei Kosárba teszem

Honoré de Balzac – Veszélyes ​örökség

9,00 lei

A ​regény egyik szála egy mesebeli üvegpalotába vezet: ott él egy kislány. Gyöngéd, törékeny szépség, csupa báj és ártatlanság, szelídség és szeretet. Mosolygós öregurak nevelik bölcs szóval, türelemmel, s ő évről évre gyarapszik erényben Isten és emberek előtt. A regény másik szála pedig egy behemót nagy emberhez vezet, aki ha megindul a föld is reng lépte alatt, s amit megmarkol, többé el nem ereszti. Most egy örökség felé nyújtja ki a kezét – a tündér és a szörny, Ariel és Caliban összecsap. Ám – hihetetlen – ezúttal a Jó győz, illő megpróbáltatások múltán igazság szolgáltatik a kisemmizett árvalánynak és hű szerelmesének, a fiatal grófnak. Ebből a három szálból, a kapzsiság, a meghurcolt ártatlanság és a tiszta, eszményi szerelem szálából szőtte történetét Balzac, belévonva ezzel a regényt az Emberi Színjáték-ba. „Ursule Mirouet Eugénie Grandet szerencsés nővére” – jelentette ki egy levelében. Tegyük hozzá: nemcsak Eugénie Grandet-e, hanem Pierrette-é is, sőt Birotteau abbéé és Pons bácsié is. A pénz áldozatai ők mindannyian, Ursule-t azonban kimenti Balzac az érdekek malomkövei közül – kimenti, ha csodával határos módon is. Igan, majdnem a csodához kell nyúlnia, hogy igazságot tehessen, s megmentse hősét a pénzéhes, zsákmányra leső rokonok karmai közül. A vagyonéhség meztelenre vetkőztetett, remek figurái járják előttünk ördögi táncukat! Kitűnő társadalomrajz, eleven, pergő események, pompás alakok, drámaian hatásos jelenetek jellemzői e regénynek. Végezetül, hogy ismét a meséhez kanyarodjunk vissza, a lélekben fiataloké e könyv. Ők élvezik majd igazán a megkapó báját és értik meg egészséges tanulságait

Országos szállítás Román Posta-val

  • 15 napos visszatérítés kérdés nélkül
  • Adja le rendelését 12 óra előtt és aznap postázzuk
Biztonságos oldal és fizetés

290 oldal