Fodor Sándor – Büdösgödör

Nagyot ​csodálkoznak majd azok, akik esetleg e kis könyvecske elolvasása után kerülnek valamiképpen a kis székelyföldi mofetta közelébe, esetleg naponta be is járnak a „büdösgödörbe” – és nyomát lelik majd a „szakállas barát” legendájának, senkinek eszébe se jut, hogy valamiféle igazságtevőként emlegesse a gödröt.
„Kitalált dolog”, „hazugság az egész” – legyintenek, vagy legyinthetnek a helybeliek.
Sajnos, nagyon ritkán van tárgyilagos, megbízható képünk a dolgokról, az emberekről. Ilyeneknek vagy olyanoknak látjuk őket, aszerint, hogy nekünk miképpen felel meg jobban. A szomszédasszony mosolya aszerint „pimasz”, „kibírhatatlan”, „kotnyeleskedő”, „irigy”, „kárörvendő” vagy „jaj, olyan kedves” – hogy milyen hangulatunkban látjuk. A hangulatunk diktálja az időjárás jelzőit is, ami szerint lehet az idő „szomorú”, vagy csak egyszerűen „borús”, „pocsék” – és „ígérhet egy kicsi áldott esőt” is.
Én így láttam a Gödröt. Ahogy leírtam. És hogy a meglátásomat valamihez rögzítsem is: emberéletekkel próbáltam összekötni. Élettel és halállal – mert ezek hangulatunktól, beállítottságunktól, világnézetünktől függetlenül, biztosan léteznek. És mert így van, ezen a ponton nem hiszem, hogy bárki is hamisítással vádolhatna.